Image Alt

Gyakori kérdések

Mire van szükség a konyhabútor tervezéséhez?

Az elképzelt konyhabútor megtervezéséhez szükségünk lesz a konyhahelyiség fotójára, akár több szögből is, valamint a konyhahelyiség méreteire, és a beépítendő konyhagépek helyére és típusára is. Megjegyzésben kérnénk elküldeni a konyhai elképzeléseket és a kívánt konyhaméreteket, színeket is, vagy akár tanácsot is kérhet ezekre tőlünk, és teljes egészében ránk is bízhatja a tervezést.

Hogyan tudok a konyhai bútorokra árajánlatot kérni?

A konyhatervezéshez szükséges dokumentumok átküldése után mi megtervezzük konyhablokkjának drótvázas kivitelét, melyen jól láthatóak a konyhaszekrények elhelyezkedései, formái, majd ha szeretné, egy tervezői árért cserébe átküldjük ennek a színes verzióját, hozzá mellékelve árajánlatunkat. Ez alapján eldöntheti, hogy elfogadja-e a konyhai terveket. Módosítások esetén, természetesen átalakítjuk a konyhatervet az Ön igénye szerint, majd amennyiben gyártásra kerül a sor, a teljes konyhabútor végösszegéből az előzetesen felszámított tervezői díjat levonjuk.

Milyen magasságban legyen a konyhapultom?

Egy konyhai munkalap legnagyobb magassága a következőképpen alakul: elsősorban azt kell alapul vennünk, hogy konyhaszekrény lábaink kitekerhető változatban készülnek, ahol 8centiméterrel tudja kitekerni a lábat. Ez maximum az alap 84cm+8cm magasságát jelenti a földtől számítva. Érdemes figyelembe venni a felhasználók magasságát, mivel egy magasabb személynek a 90cm-es konyhapult magasság már alacsony és nagyon mélyre kell hajolnia, de egy alacsonyabb embernek magas is lehet, és ezért lesz kényelmetlen a használata. Tehát a magasságot igazítsuk a konyhát használó személyek magasságához! Fontos figyelembe vennünk a pult magasságához, hogy van-e ablakpárkány, tehát hogy meddig érhet fel a konyhapult.

Milyen konyhabútor-színek közül választhatok?

Három alapszínünkön túl további színárnyalatokban is elérhetőek bútorfrontjaink, melyekről érdeklődés esetén online katalógust küldünk, megkönnyítve ezzel a választást. Márka tekintetében Gizir fényes frontjainkból lehet választani, amihez kérés esetén katalógust küldünk e-mailben.

Fiókos konyhaszekrény esetében milyen fióktípust használjak?

Javaslatunk erre a „Strong box” és az „Antaro” típusú konyhaszekrény fióksín, melyek minden esetben masszív szerkezetet takarnak, és beépíthetőségük is megfelelő. Megbízható, hosszú élettartamúak, tartós anyagösszetétellel, csendes működéssel.

Mit jelent a Tip-On-os kivitel a konyhaszekrények esetében?

TIP-ON mechanikus nyitásrásegítésével a konyhai fogantyú nélküli bútorok szinte maguktól - érintésre nyílnak. A záráshoz elegendő egy könnyed nyomás.

Milyen anyagösszetételben elérhetőek a front ajtók a konyhaszekrényekhez?

Három alapszínünk a mai trendnek megfelelő „high gloss”, magas fényű kivitelben készül. Natúr MDF bútorlapból gyártják. Egyik oldalon magas fényű PVC fóliával, a másik oldalon fehér melaminnal laminálják. Nedvességgel és vízzel szemben ellenálló, színtartó és könnyen tisztítható.

A konyhai látványterveken szereplő konyhai fogantyúk megjelenítése azonos a kiválasztott fogantyúval?

A program nem minden esetben tudja kezelni az Ön által kiválasztott fogantyútípust a terveken, így arról a termékről mellékelni fogunk egy képet, hogy tökéletesen lássa a megálmodott darabot.

Hogyan tudom kiválasztani a konyhai munkalapomat a konyhapultomhoz?

Munkalap tekintetében többféle szín és anyagösszetétel közül lehet választani a Falco, Kronospan termékei közül, melyhez katalógust mellékelünk, ezzel is megkönnyítve a választást.

Milyen kivitelben elérhető a konyhai munkapult a konyhámhoz?

Munkalapjaink alapesetben 60cm és 90cm széles kivitelben rendelhetőek, melyek 38mm vastagságban készülnek. Elrendezés tekintetében az egyenes kivitel elérhető, vagy kérés szerint annak szélessége ablakpárkányba futtatható. Árajánlatunkban a konyhai munkapult feldolgozása is szerepel külön tételként, a megbeszélt méretek vonatkozásában.

Mikor kapom meg a megrendelt konyhabútort?

Az árajánlat elfogadásától számítva a konyhablokk legyártása 3-6hetet vesz igénybe, mely tartalmazza a kiszállítás időtartamát is. Mikor a konyhablokk elindul végső felhasználói helyére, minden esetben értesítjük a vevőt.

Milyen formában érkezik meg a konyhabútorom?

Szállítási módozataink közül a lapra szerelt és az elemenként összeszerelt kivitel az elérhető, ezek alapján változik a konyhabútor kiszállítási díja is.